2009. július

Cséffán Zsolt: Gyermekért


Tudod, mikor gyermek voltam,
Azt hittem, hogy örök minden.
Az álmok és a barátok...
S most, mindez már nincsen.

Tudod mikor gyermek voltam,
Hittem, örökké süt a Nap.
Felnőve, ím körülnézve,
Látom már, minden elapadt.

Tudod mikor gyermek voltam,
Hittem nekem mosolyog a Hold.
S most ha éjjel nem alszom,
Tudom mindez csak álom volt.

Mert felnőttem, az idő rohant,
A gyermekálmok elmúltak.
Minden régi szép emléket,
A valós szelek elfújtak.

Hisz' égett egy gyertya a szerelemért,
Égett egy gyertya a tervekért.
Égett egy gyertya mindenkiért,
S égett értem a gyermekért.

Tudod, mikor gyermek voltam,
Az álmok könnyen születtek.
Az évek múltak s rájöttem,
Az álmok örök álmokká lettek.

Sárhelyi Erika: Napod leszek


Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom.

Tamás Attila: Álarc

Sokan vagyunk a világban
Még sincs olyan ki hibátlan
Rengetegen mégis elbújnak
És csak egy álarcot mutatnak

Nem tudni kiben lehet bízni
Kiről egyszer is le lehet ezt húzni
S hogy a sikert mikor éred el
Azt csak is te tudod, mert érezni kell

De van mikor az álarc örök marad
Ekkor a baj nagyobb falat
S ha te le is veszed a tied érte
Csak utána derül ki, hogy meg sem érte.
« 2009. június