...
ha messze mész -
mit elhagytál,
végig elkísér.
Az út kanyarog
szerteszét -
a vége megtalálja
majd az elejét.
Ha messze mész,
előtted nincs határ,
az otthonod
mégis visszavár -
Ne szólj, ha fáj -
tiéd a szenvedély,
nem hagyhatod,
mi örökre benned él.
Ha messze mész -
lehessen élni még,
könnyed törölni -
mindig lesz egy kéz.
Széttépett, elhamvadt
álmok után,
maroknyi csöndet vegyél,
mielőtt elindulnál.<
Ha messze mész,
kell, hogy visszanézz,
hosszú út lesz -
még száz vagy ezer év -
Ki megmarad,
aki lesz talán:
olyan maradj!
Mert ő itt visszavár.
Ha messze mész,
valahol légy király,
ki itt maradt -
ne felejtsd el szavát.
Az ébredést
vöröslő hajnalon -
azt a lányt,
ki volt a fájdalom.
Ha messze mész,
valahol légy király,
ki itt maradt -
ne felejtsd el szavát.
Az ébredést
vöröslő hajnalon -
azt a lányt,
ki volt a fájdalom.
Ha messze mész,
s majd érkezel -
te az legyél,
aki jól felel.
Ki felhőket járta,
a földre ért -
tudta - itt kell halni,
s élni hazatért.
Légy te a béke,
légy te a szó.
Légy te sokszor átkozott,
embernek mégis jó!
...
Ha beleolvasnál
Életem könyvébe
Láthatnál lapokat kitépve
Láthatnál mást megígérve
Mint a következő oldal
Ha beleolvasnál
Életem könyvébe
Láthatnád, hiányzol belőle
De kihagytam pár sort, pár sort előre
Hátha szól még rólad mondat
Ha beleolvasnál
Életem könyvébe
Írhatnál a lapok szélére
Írhatnál egy szót a végére
Hogyha nincsen már több oldal
Érints meg
Ha kisbabád vagyok érints meg.
Szükségem van az érintésedre, úgy, ahogyan talán sosem
képzeled.
Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.
Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.
Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretet
ad.
Ha gyermeked vagyok érints meg.
Akkor is, ha dacos vagyok és elutasítalak.
Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj
hozzám.
Jóéjpuszid édes álmokat hoz.
Mindennapi érintésed elmeséli, mit érzel.
Ha kamasz fiad vagyok érints meg.
Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem
Csak azért, mert már majdnem felnőttem.
Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy
hangodra.
Az élet viharában a bennem élő gyermek érted
kiált.
Ha barátod vagyok érints meg.
Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg
ölelés.
Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy
szeretsz.
Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.
Lehet, hogy az érintésed minden, amit kapok.
Ha életed párja vagyok érints meg.
Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.
De csak karjaid tartják távol a félelmet.
Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre
Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen
vagyok.
Ha felnőtt gyermeked vagyok érints meg.
Ha van is saját családom, akiket megölelhetek,
Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, mikor gyenge
vagyok.
Szülőként máshogy látlak.
Már jobban tudlak becsülni.
Ha idős szülőd vagyok érints meg.
Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.
Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.
Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.
Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.
Ne félj. Érints meg!
Ellen Nitt: Ha ismerlek gyerekkoromban
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketen csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a méIyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt -
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.
...
Összeszedem e darabokra tört tükröt,összerakom szép lassan,
megszúrja kezem, vérzem...
Felsöpröm egy lapátra
és beöntöm testem szemetesládájába....
Eltemetem a gondolatokat, a lelkemet,
ezentúl szív nélkül élem az életet....
Nem fog fájni semmi,
feledni csupán agyam nem bír el,
látom az embereket, mellettem suhannak el...
...
Te vagy az egyetlen a Földönakiért mindent megteszek,
Veled az életem töltöm,
Nem csak múló perceket.
Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak hű szívet adhatok,
Érzem, másé nem lehetsz,
Én is csak a Tiéd,
Ha igazán szeretsz!
...
S én vigasz!
Vagy görcsberándult torz grimasz,
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz.
Legyél te mosoly,
Én a könny!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!
Legyél te gyertya,
Én a tűz!
Kit olthatatlan vágya űz.
Két végén égő szörnyű tánc,
Kegyetlen, gyönyörű románc…
Elvesztem
Hagyj repülni,
s messzi földről is visszatérek hozzád.
Ha vergődve is: elhagynálak,
hogyha szárnyamat levágnád.
Csábít a tér,
hisz´ száz meg száz út csodája előttem.
Vagyok, akár égen a sólyom –
hiszen szabadnak születtem.
Hagyj álmodni,
s terólad szövöm majd minden álmomat.
Nem rabol el már semmi éjjel,
semmilyen kósza gondolat.
de fogva tart örökké a két szemed.
Elvesztem bennük, onnan nézlek –
szívem is már belőled szeret.
...
már megint izzad a tenyerem.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őt látom mindenütt,
már megint csak őt hallom mindenütt.
Minek? Minek? Minek? Minek?
Már megint csak őrája gondolok,
már megint akarok egy jó nagyot...
Minek? Minek? Minek? Minek?
Szerelem, szerelem, szerelem,
szerelem, szerelem, szerelem....
Köpni kell-pü!
Köpni kell-pü!
Köpni kell-pü!
Köpni kell-pü!
...
Gyűlöllek, mert ember vagy,mert neveden neveztelek.
Most fáj, hogy megtagadjalak,
fájón szabadon eresztelek.
Tévedsz, ha hiszed nem örök,
a szerelem és a fájdalom,
mely lelkeinkben ott zörög,
s nem enyhíti a szánalom.
Kínok között hagysz magamra,
üresen tolongó zűrzavarban,
nézem, ahogy tavasz jő a fagyra,
ahogy ősz pihen az avarban.
És nem menedék már a vég,
befogadó űr nem gondoz már,
csak igaz reményt szeretnék,
éjben oldott ég bölcsőjébe vár.
Megvetlek, mert hiába szeretlek,
hiába adnak kezébe csörgőt így
annak az árván szült gyereknek,
ki másoknak játssza a merengőt.